Akciós festékszóró az 50százalék.com oldalon!

Kaptam egy megbízást, hogy fessem ki egy ismerősöm garázsának a falát úgy, hogy az tényleg jól is nézzen ki, és ehhez szerettem volna egy lehetőleg nem csak egyszer használható festékszórót venni.

Persze, amikor azt mondom, hogy a garázst szerettem volna lefesteni, nem arra gondolok, hogy csak le szerettem volna fújni, hanem azt szerette volna, hogy egy képet fessek rá.

Korábban már csináltam ilyet, de az akkor használt eszközeim már nincsenek meg, így mindenképpen szükségem volt egy teljesen új festékszóróra.

Ennek a beszerzése biztosan egyszerűnek tűnhet, de a jelenlegi helyzetben nem volt az, hiszen a legtöbb bolt zárva van, nekem hamar kellett a megoldás, és ami nyitva volt, ott olyan drágán lehet rossz festékszórókat kapni, hogy annak a megvásárlása azzal ért volna fel, hogy kidobom a pénzemet az ablakon.

Szerencsére egy barátnőm ajánlotta a 50százalék.com oldalt, ahol olcsón jó minőségű festékszórót is lehet kapni.

A cég nagyon sok mindent forgalmaz, kifejezetten művészethez kapcsolódó dolgokból keveset találtam, de nagyon sok barkácsterméket árulnak, így festékszóró is volt náluk.

Az 50százalék.com például akkor is jó megoldás lehet, ha szobrászkodásba kezdünk, vagy ki szeretnénk önteni egy formát, esetleg valami szerszámra van szükségünk ahhoz, hogy a művészetünknek alakot adjunk.

Egyébként a webshopban nagyon sok akciós termék van, szóval ha nem korlátozzuk le művészeti opciókra a keresésünket, nagyon sok mindennap használatos dolgot is vehetünk itt, nagyon olcsón. Itt ugyanis majdnem minden akciós.

Az egész üzlet erre épült, hogy itt kifejezetten olcsó és akciós termékeket forgalmaznak, így bármit is tegyünk a kosarunkba, az biztosan megéri.

Szerintem nagyon rendben van ez a cég, hiszen nagyon sok mindent árulnak, ráadásul nagyon megbízhatóak ezek a ermékek.

Ismerek embereket, akik többször is rendeltek innen, és mindig meg voltak elégedve a rendeléseikkel, és az interneten is csupa jókat lehet olvasni erről a cégről, illetve nekem is nagyon jó tapasztalatom van vele.

Ugyanis a festékszórót jóval ár alatt sikerült megszereznem, és nagyon jó a minősége. Már ki is próbáltam itthon, hiszen muszáj voltam letesztelni, mielőtt élesben kezdeném használni, de teljesen jól dolgozik, meg vagyok vele elégedve.

Tényleg gyors volt a szállítás és minden rendben ment, a fizetés is egyszerű volt, magát az oldalt is könnyen lehet kezelni. Van hírlevelük, ami mindig értesít az új akciókról, és van jelenleg bónusz 5% kedvezmény is a hírlevélre való feliratkozás jutalmaként.

Nagyon várom, hogy az új festékszórómat élesben is kipróbálhassam, és megtudjam, hogy mire képes a nagyobb felületekkel. Elég izgatott vagyok emiatt a munka miatt, kíváncsi vagyok, hogy hogyan tudom megvalósítani a tervemet. Hiszen ez egy garázs, nem lehet csak úgy újrakezdeni a festését és nem lehet radírozni sem a festéket, a hibák kijavítása is nehéz. De úgy érzem, hogy elég jó vagyok ehhez, és meg tudom ugrani ezt a felkérést, főleg ezzel a 50százalék.com oldalról vásárolt festékszóróval.