Fontos a művészet, de a téli gumik is

Az én életemben mindig is nagyon fontos szerepet töltöttek be a művészetek, hiszen a családomban többen ezen a pályán találták meg a hivatásukat. Nekem is gyerekkori álmom volt, hogy követem ilyen szempontból az őseim által kitaposott utat, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy a tehetségüket bizony sajnálatos módon nem örököltem. Így maradtam lelkes amatőr, aki nagyon szeret különböző komolyzenei koncertekre és kiállításokra, tárlatokra járni és élvezni a művészetet. Legalább ennyit sikerült örökölnöm. Azt azonban már kiskoromban is megfigyeltem, hogy ezek a művészlelkek a családban sokszor hajlamosak voltak arra, hogy néhány fontos dolgot az életben igen csak félvállról vegyenek. Ilyen téren viszont én a szöges ellentétük vagyok, mert nekem mindig is elsődleges szempont volt, hogy biztos életem legyen, de nem csak ez, hanem hogy az én és a családom biztonsága is biztosítva legyen.

Éppen ezért sosem hanyagolom el a gumicserét évszakváltáskor. Nem olyan régen épp esedékes volt a gumicsere, de akkor nem a szokásos helyen szerettem volna intézni, mert az utóbbi időben nem voltam túl elégedett az általuk nyújtott szolgáltatással. Így eldöntöttem, hogy itt az ideje a változtatásnak. Beírtam a keresőbe, hogy téli gumi akció, hátha találok valami jót jó áron, ami nem lett volna rossz, hiszen egy ilyen gumicsere sajnos nem a legolcsóbb mulatság. Magamtól is rábukkantam, de egy ismerősöm is ajánlotta nekem a gumidiszkont.hu oldalt, ahol szerinte a legjobb ajánlatokat lehet megtalálni. Ezzel egyet tudok érteni, mert a férjem segített kiválasztani azt a gumit, ami a mi autónkhoz a legmegfelelőbb volt. Ami nekem a legnagyobb meglepetést okozta, az az volt, hogy ezt a gumit 68 % kedvezménnyel tudtuk megvenni, mert az eredeti ár 805 890 Ft, ami valljuk be, elég borsos ár, de ehelyett meg tudtuk vásárolni 205 090 Ft – ért, ami szerintem egészen elképesztő! Még a férjem is meglepődött ezen az ajánlaton, ugyanis ő az elejétől fogva ellenezte a váltást, mert nem igazán szereti az újításokat. De ezek után úgy volt vele, hogy mégis lehet megér egy próbát.

téli gumi akció

Mivel még délelőtt sikerült kiválasztanunk a termékeket, elküldtük a megrendelést, és másnap már ki is hozta a futár, amit egyébként a DPD futárszolgálat végez. 1490 Ft volt egy darab gumi szállítása, amivel úgy voltunk, hogy nekünk megéri, mert nem volt kedvünk elkocsikázni a telephelyre. Szerencsére nem kellett csalódnunk sem a minőségben, sem a szolgáltatásban, minden úgy zajlott, ahogyan azt ígérték a weboldalon. Az esetnek az is nagy meglepetése, hogy hosszú évek házassága után a férjem végre beismerte, hogy néha nekem is lehetnek jó ötleteim, és nem kell mindent csípőből elutasítani, amit én találok ki.