Minden igazi művésznek kijár egy jó klíma

A legszebb születésnapi ajándék nekem és a képeimnek

Annyira büszke vagyok magamra: képzeljétek, megnyitott életem első stúdiója, ráadásul pont a szülinapomon! Hihetetlen jó érzés, el sem tudom nektek mondani, mennyire – madarat lehetne fogatni velem! Egy belvárosi bérház padlásterét kaptam meg az akcióra, kis kuckó, de nagyon otthonos, és nekem pont megfelel. Az első hétvége persze nagytakarítással telt, utána pedig azért volt még munkánk a stúdióval bőven. A takarítást követően csináltunk egy tisztasági festést, persze fehérre festettünk. Nem akartam túlságosan színes teret teremteni, az volt a cél, hogy majd a kiállított képeim kapjanak hangsúlyt. Most, hogy berendeztük, nagyon is jól néz ki a kis terem. Alig várom, hogy a nagyérdemű számára is megnyissam, és megrendezhessem az első képkiállításomat benne!

Igen ám, viszont ehhez szükség lesz még egy kis átalakításra. A padlástér nagyon hangulatos, tényleg igazi kuckós, otthonos hangulatot teremt. Csakhogy eléggé megül benne a levegő, nyáron kifejezetten nagy a forróság a padlástérben is. Ezért ha meg akarom kímélni magam és a leendő vendégeim egy hőgutától, akkor mindenképpen kénytelen leszek klímát beszereltetni. El is kezdtem utána nézni a lehetőségeknek, első körben ismerősöket kezdtem el faggatni, ki hol talált megbízható klíma berendezésre. Többen is ajánlották, hogy nézzek fel a shop.klimaglobal.hu/klima_szereles_37 oldalra, így hát tettem vele egy próbát.

A tökéletes élményért klímát szereltetnék a stúdióba

Ahogy felnéztem az oldalra, megértettem, miért ajánlották többen is. Az oldalon minden fontos infót megtaláltam, ami a klíma vásárlással és a klíma beszereléssel kapcsolatos. Ráadásul olyan nyelvezetet használtak az infók átadásához, hogy azt még én, egy a témába abszolút járatlan laikus is megértette. Pedig akik ismernek, tudják, hogy ez nagy kihívás. Ahogyan Bödőcs Tibor mondta egykor, műszaki eunuch vagyok. Ezen az oldalon viszont úgy nézem, hathatós segítséget kapok a témában. A megkereséseket telefonon és e-mailben is várják, de ha valaki nagyon elakadna, akkor az oldalon is tud segítséget kérni. Rögtön az oldalra lépve felugrik ugyanis egy picike cset ablak, hogy azonnali segítséget tudj kérni, ha nagyon elakadnál a klímával kapcsolatos tudnivalók összegyűjtésében.

Ha pedig minden infót megkaptál a shop.klimaglobal.hu/klima_szereles_37 oldalról, akkor írásban kapsz egy ajánlatot a csapattól a klíma vásárlással és a szereléssel kapcsolatban. Ha úgy hozzák az igények, akár több berendezést is vállalnak, bár azt gondolom, az én pici stúdiómban már egy gép is felérne egy kisebb fajta megváltással. Már nagyon várom a felszerelés időpontját! De ha mégsem tetszene a készülék, amire elsőre rábólintottam, akkor sincs probléma. Ilyenkor ki lehet hívni a csapatot még egyszer egy helyszíni felmérésre. Ezt persze ott a helyszínen meg is kell majd téríteni, de a végösszegből levonásra kerül ez a tétel. Így tehát nem nagyon lőhetek mellé – szurkoljatok, hogy minden rendben menjen a klíma telepítéssel!