Angol nyelvtanfolyam művészlelkeknek is

Eddigi huszonhét évem alatt több ízben próbáltam már megtanulni angolul, de egyszerűen minden eddig kísérletem kudarcba fulladt eddig. Mindig azt éreztem, bele vagyok kényszerítve egy helyzetbe, kötelezően meg kell tanulnom szavakat, dialógusokat. Fel kell vennem a lépést a többiekkel, és olyan témákról kell beszélgetnem, amik egyáltalán nem érdekelnek. Így hát nem csoda, hogy nem sok sikerrel járt a tanulás nálam. Egészen eddig. Merthogy nemrég rátaláltam a nyelvoktato.hu-ra és hirtelen visszakaptam a kedvem a tanuláshoz! Az oldal ugyanis olyan angol nyelvtanfolyam lehetőségeket kínál, amelyek a magam fajta művészlelkek számára is kielégítő megoldás lehetnek.

Először is, igen széles palettával rendelkeznek a különböző angol nyelvtanfolyamok terén. Náluk is megtalálhatók csoportos órák, be lehet csatlakozni csoportos tanfolyamra is. Ezt inkább azoknak tudnám ajánlani, akik elég extrovertáltak ahhoz, hogy idegen nyelven is hamar fel tudják venni a fonalat. Azoknak, akik szívesebben kommunikálnak élőszóban, mint írásban, és kifejezetten jó hatással van rájuk, ha nem várt kommunikációs helyzetekben kell helyt állniuk. De azoknak is jó lehet persze, akik már magabiztos tudással rendelkeznek egy bizonyos szinten, és szívesen próbára tennék a tudásokat csoportban.

Én inkább az egyéni angol nyelvtanfolyamot preferálom. Egyfelől azért, mert introvertált művészlélek vagyok, és nehezemre esik az emberekkel való kommunikáció. Másfelől pedig azért, mert nem sok használható angoltudást sikerült magamra szednem az eddigi évek során. Így tehát van bennem egy jó adag frusztráció és megfelelési kényszer is ebből kifolyólag. De ami az egyéni tanfolyamon túl még szimpatikusabbá tette ezt az oldalt, az az, hogy online lehetőségeket is kínálnak. Ez működhet Skype-on keresztül, amivel rengeteg időt meg lehet spórolni, ha pusztán az utazásra gondolok. De kínálnak online nyelvkurzust is, amit abszolút a saját igényeimre és napirendemre szabhatok – akkor csatlakozok be és azt a témát kezdem el, amelyikhez csak kedvem van. Én biztosan ezzel a módszerrel fogok nekikezdeni a tanulásnak – ti melyiket választanátok?

angol nyelvtanfolyam
A nyelvoktato.hu olyan angol nyelvtanfolyam lehetőségeket kínál, amelyek a magam fajta művészlelkek számára is kielégítő megoldás lehetnek.