Van egy nagyon jó barátom, Soma. Fest, zenél, verseket ír, tehát nagyjából rá lehet húzni a meg nem értett művész jelzőt ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Rendkívül érzékeny a srác, ebből a szempontból a lányok kedvence, azonban az ügyintézés illetve egyáltalán az életben felmerülő gyakorlatias problémák megoldása nem épp az erőssége. És akkor nagyon diplomatikusan fogalmaztam. Mindig igyekszem a segítségére lenni, mert megérdemli, meg mert ott vernék át szerencsétlent ahol nem szégyellik. Nem rég vett egy új lakást és talán lassan a költözködés végére is ér, ezért okkal kérdeztem meg tőle, hogy mi a helyzet a lakásbiztosítással. Válasznak persze jött a pingvinezés…
Éppen ezért szépen leültem vele a gép elé és megmutattam neki, hogy egy lakásbiztosítás kalkulátor 2019 évből mennyit tud neki segíteni ebben az ügyben. Kizárólag olyan alapvető adatokat kell megadni a kalkulációhoz, aminek még frissen birtokában van, vagy még nem keverte el annyira mélyre a papírokat, hogy meg tudja nézni. Szóval szépen beírtuk együtt, hogy mikor épült a ház, miből, hány emeletes, milyen teteje van, mekkora a lakás és hogy persze mennyire taksáljuk az ingóságokat. Ennek alapján a rendszer rengeteg lehetőséget dobott nekünk, nagyjából minden nagy itthoni biztosítótól, így bőven volt miből válogatni. Elmondtam neki, hogy nagyon fontos, hogy pontosan becsüljük az ingóságaink értékét, mert ennek alapján fizet a biztosító egy lehetséges káresemény esetén, és lehet, hogy kicsit több lesz a biztosítási díj, de ő se örülne neki, ha vinnék a méregdrága hangszereket ő meg hoppon maradna. Szerencsére így, hogy nem volt korábbi szerződése azonnal tudtunk kötni egy újat. Ellenkező esetben meg kellett volna várni az érvényben lévő évfordulóját és csak akkor tudtuk volna lemondani. Sikerült egy olyan csomagot találni, ami biztosítja azokat a káreseteket, amik besurranásból származnak, vagy netán jóhiszemű beengedésből. Néha mindenki elfelejteni kulcsra zárni az ajtót, sajnos ez bárkivel megtörténhet. Szórakozott lényének az is jól fog jönni, hogy a nyitva felejtett nyílászárókon befolyó víz által okozott kár is a biztosított kategóriába esik, de azért mondtam neki, hogy ettől még nem muszáj minden áron nyitva felejtenie… Kérdeztem, hogy esetleg tervez-e kiskutyát vagy macskát befogadni, mert vannak olyan biztosítások amik őket is biztosítják, de azt mondta örül, ha a virágairól tud egyáltalán gondoskodni.
Miután megkötöttük a vadi új lakásbiztosítását a következő keresésem az életbiztosításra ment rá. Kicsit szórakozott a lelkem, nagyon rosszul viselném ha történne vele valami.