Sok dologban biztos vagyok, de abban 100%-ig, hogy a művészet kell a világnak, de nem csak a klasszikus értelemben vett művészetekre gondolok. Szerintem majdhogynem mindenből lehet művészetet csinálni és művészi szinten űzni. Ehhez persze nagyon sok kreativitás és egyediség szükséges. A „szokványos” művészeti ágak közül hozzám azt hiszem, hogy a zene áll a legközelebb. Sokkal több érzést és gondolatot tud belőlem kiváltani egy zene, mint mondjuk a festészet, vagy a tánc. Elsősorban azért, mert a szavaknak véleményem szerint hatalmas erejük van, amit pedig nem lehet szóban kifejezni, arra ott van a zenei aláfestés. Ezért is van az, hogy én szinte mindig zenét hallgatok. Amikor elkezdtem vezetni tanulni, akkor azt a pillanatot vártam a legjobban, hogy ne zavarjon vezetés közben, ha szól a rádió. De persze, akkor is szól valami zene, ha takarítok, vagy éppen tanulok. Nem volt ez másképp akkor sem, amikor először takarítottam ki és ápoltam le az autómat.
Rájöttem, hogy én tipikusan az a személy vagyok, aki hihetetlenül érzékeny az autója tisztaságára, így ennek megfelelően a tökéletes autóápoló eszközök kiválasztása meglehetősen időigényes folyamat volt.
Egy ismerősöm ajánlott egy szuper webshopot, ahol igencsak nagy a kínálat, így kedvemre olvasgathattam és válogathattam a termékek között. Ragaszkodtam ahhoz, hogy minden autóápoló, amit megvásárolok, ugyanahhoz a márkához tartozzon. Nem hinném, hogy ennek nagy jelentősége lenne, de biztosra akartam menni. A választásom pedig a Sonax nevezetű termékekre esett, leginkább azért, mert mint a honlapról megtudtam, ezen a téren piacvezetők. Ebből pedig arra következtettem, hogy szuper jók is. Autóápolás terén (is) azért fontos szerintem a jó minőségű tisztító és ápolóeszközök kiválasztása, mert egy kocsi jó esetben hosszú-hosszú évekre szól, és én személy szerint inkább költök egy kicsit nagyobb összeget a karbantartására, mint egy lehetséges kár, helyrehozására. Hiszen például egy fényezés, vagy egy új kárpit nem olcsó mulatság.
Az olajwebshop oldalán többféle márka is képviselteti magát, de szerencsére a megfelelő szűrők beállításával meg tudtam határozni, hogy mi az, ami engem érdekel, így nem kellett több tíz oldalt végig lapozgatnom és válogatnom az eszközök között.
Habár nem csak online rendelésre van lehetőség, hanem szaküzletekben is lehet vásárolni, mégis úgy gondoltam, hogy inkább megrendelném a dolgokat, mert az úgy mégiscsak kényelmesebb. Plusz, észrevettem, hogy tíz- és húszezer forint között a kiszállítási költség csupán ezer forint, húszezer forint fölött pedig ingyenes, ezután pedig már nem is volt kérdés.
Szerencsémre minden olyan eszközt megtaláltam az olajwebshop Sonax kínálatában, amire szükségem volt: vettem sampont, autóbelső tisztítót, műanyagápolót, felni tisztítót és védőlakkot, sőt még gumiápolót is, na meg persze gyorsviaszt.
Gondolom azt mondanom sem kellene, hogy mindenféle mikroszálas kendőt, autóápoló szivacsot is a kis kosaramba tettem.
Bevallom, kicsit izgultam is, hogy mennyire fognak beválni ezek az autóápoló cuccok, de egyből meg is nyugodtam, mert olvastam az oldalon, hogy 100%-os elégedettségi garancia van minden termékre, a vásárlástól számított 30 napon belül. Igaz, hogy ez a különböző folyadékok esetében csak bontatlan csomagolás esetén érvényesíthető. Fontos, hogy ehhez meg kell tartani az eredeti számlát, hiszen azzal tudjuk igazolni a vásárlást, és csak így tudják visszautalni a vásárlás összegét. Viszont, mindenképpen pozitív, hogy ez a garancia nem csak internetes vásárlás esetében érvényes, hanem a szaküzletben megvásárolt termékek esetében is. Ilyenkor az eredeti blokkal vagy számlával kell bemenni abba az üzletbe, ahol vásároltunk, de persze a bontatlan csomagolás megléte itt is feltétel.