Annyira imádom, hogy ismét lehet élvezni élőben a képzőművészetet, és nem vagyunk a négy fal közé kötelezve, mint a korábbi években. Elképzelni sem tudom, hogy sokan miért nem szeretik a képzőművészetet, hiszen annyira sok csodálatos műtárgyat lehet megismerni, és annyi szuper állandó kiállítás érhető el az országban, az időszakos kiállításokról nem is beszélve. A művészet szerelmesei szerintem mindig megtalálják a legjobb kiállításokat, de én szeretek bevonni olyan embereket is ebbe a világba, akik váltig állítják azt, hogy ez nem nekik való, és úgy sincs értelme elmenni egy-egy múzeumba. Nem mondom azt, hogy mindenkinek a véleményét meg tudom változtatni, de azért akadnak olyanok, akik belátják, hogy nem érdemes kihagyni egy szuper kiállítást, például a barátnőm hozzáállása teljesen megfordult ebben a témában, sőt, már van olyan, amikor ő szól egy újonnan megnyitott kiállításról, amiről én még nem is tudok.
A tárlatvezetéseken is érdemes részt venni, hiszen nagyon sok jó tárlatvezető van, aki rengeteg olyan információt megoszt a vezetés során, amiről egyébként egyénileg sétálva nem szereznénk tudomást. Ha nem voltál még múzeumban, csak az általános iskolai kirándulásokról dereng valami, mindenképp javaslom, hogy vállalj be egy-két múzeumlátogatást akár egyedül, akár tárlatvezetővel, hogy megtudd, hogy a mostani éned is tényleg annyira ellenzi a képzőművészetet, mint ahogyan az a fejedben él.
Amit pedig én köszönhetek a barátnőmnek, az arcápolási rutin kialakítása. Korábban nem igazán értettem az arcápoláshoz, így nem is foglalkoztam vele, persze mindig voltak olyan krémek, hidratálók, amikkel próbálkoztam, de valahogy nem sikerült megtalálni az igazit. Majd egyszer csak barátnőm ajánlotta nekem a Florence négylépéses bio arcápolási rutin csomagot, amiben négy különböző termék található. Mindegyik más-más tulajdonsággal rendelkezik, de összességében mindegyiknek az a célja, hogy puha, hidratált, egytónusú bőrhöz jussunk az arcápolás végén. Ezek a termékek, ahogy a nevében is benne vannak, bio termékek, ami azt jelenti, hogy minden összetevője biogazdálkodásból származik. Amit még érdemes tudni róluk, hogy a csomag minden terméke vegán termék és állatokon nem történt semmiféle tesztelés a kifejlesztése során.
A termék használata egyszerű, és minden egyes lépés adja magát. A csomagban található egy arctisztító, aminek a célja természetesen a tisztítás. Ez egy arctisztító tej, ami 250 milliliteres kiszerelésben kerül a csomagba. A tonizáló termék egy szintén 250 milliliteres kiszerelésű arctonik, ami az utolsó megmaradt sminkmaradványokat és szennyeződéseket is teljes mértékben eltávolítja az arcról. A harmadik egy szérum, ami 60 milliliteres kiszerelésben kerül a csomagba, és C-vitamint tartalmaz, aminek köszönhetően a ráncok, a pattanások és a napfoltok szépen eltűnnek az arcról. A negyedik termék egy hidratáló termék, ami egy anti-aging hidratáló arckrém, 100 milliliteres kiszerelésben. Ahogy a nevében is benne van, a negyedik lépéssel az a csomag célja, hogy a végleges hidratálást megadjuk az arcbőrünknek. Mit tartalmaz a hidratáló arckrém? A hidratáló arckrém tartalmaz retinolt, alacsony és közepes molekulasúlyú hialuronsavat, ezen kívül pedig aloe vera, jojoba, shea vaj, C-vitamin és E-vitamin, valamint édes mandulaolaj is került a hidratáló arckrémbe a készítése során, vagyis elmondható, hogy tényleg tele van minden jóval.
Szerintem nagyon szuper, hogy van egy olyan csomag, ami mind a négy lépéshez biztosítja a megfelelő terméket, így nem kell különféle termékeket tesztelnem, kipróbálni, hogy rájöjjek, hogy melyik az, ami működik, és együtt is jól használható, és persze mindezt úgy, hogy természetes anyagokat tartalmazó szettet sikerüljön összeállítani. Egyszerűen csak rá szoktam menni a Florence Bio weboldalra, ahol ez az arcápolási rutin csomag elérhető. A weboldalon sem kell egyesével kosárba helyezni a termékeket, csak egy kész csomagot kell megrendelni, ami tartalmazza az arctisztító tejet, az arctonikot, a C-vitamin szérumot és az anti-aging hidratáló arckrémet. Így egy kattintással egyszerűen megrendelhetem a négy terméket tartalmazó bio arcápolási rutin csomagot. Ráadásul a teljes csomagra egy 20 százalékos kedvezmény is elérhető jelenleg az oldalon, így aztán nem csak időt, de még pénzt is spórolok a csomaggal.