Számomra a munkám a művészet

Mindig is vállalkozó akartam lenni. Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy mi lenne a tökéletes piaci rés, hogy mi lenne a legjobb döntés, és mibe érné meg a leginkább pénzt fektetni. Akkoriban, amikor a jelenlegi vállalkozásom kezdtem, szobrászkodással is foglalkoztam, és jó ötletnek tartottam volna, hogy ebben a tevékenységben építsek fel valamit. Láttam benne fantáziát, de végül mindig elvetettem az ötletet, és a barátai köröm sem, és a családom sem támogatta volna ezt az ötletet. Így végül egy ettől valamennyire független vállalkozásba kezdtem, ami azért valamennyire mégis kapcsolódik a szobrászathoz. A vállalkozásom is alkot, méghozzá mobilházakat, mozgatható lakóegységeket. Használható ötlet, és valamennyire mégis szobrászat.

A vállalkozásom egész szépen fejlődött az elmúlt időszakban, de ehhez mindig a jó döntéseket kellett meghozni, nehéz helyzetekben is. Ilyen döntés például a beszállító megválasztása. Van két-három alapanyag, amikre folyamatosan szükségünk van. Az egyik az vaslemez méretre vágva, a másik a fa alapanyag. Most pár hónapja, hogy vaslemez téren beszállítót váltottunk, ez egy kényszerhelyzet volt. Az előző cég konkrétan megszűnt létezni, jogutód nélkül. Így kerestünk egy új lehetőséget, de nem akartuk elsietni. Inkább csússzon egy-két hetet a projekt amin dolgozunk, de a beszállító az a legjobb partner legyen. Ilyen céget hosszútávra választ az ember. És végül sikerült is ajánlás útján partnerre lelni, a szó szoros értelmében. A cég ugyanis, akikkel innentől együtt dolgozunk majd, az az Acélpartner Kft. lesz.

Azért őket választottuk, mert egy igazán professzionális cégnek gondoljuk ezt a vállalkozást. Mi sem ismertük őket korábban, de alaposan utánuk néztünk, és egy partnerünk is bátran ajánlotta őket, csak jókat hallottunk róluk. Mivel más infót nem igazán találtunk, szétnéztünk a cég weboldalán. bár amúgy is ez a leghitelesebb forrás a tájékozódásra. Itt gyorsan meg is találtuk a telefonszámot, és a cég minden elérhetőségét, illetve felsorolva a tevékenységeit. Köztük volt az értékesítés, kereskedelem is, amire nekünk szükségünk lesz. Bár alapvetően ami nekünk kell, az általában vaslemez méretre vágva, lehet, hogy kihasználjuk majd a cnc plazmavágás, vagy lángvágás előnyeit is, ha éppen ilyesmire lenne szükségünk valamelyik projekthez.

vaslemez méretre vágva

Az elsődleges dolog, ami nekünk fontos volt, az a gyorsaság, és a mennyiség. Nincs raktárunk, ezért általában gyorsan van szükségünk az alapanyagra, mert nem tudunk előre rendelni. Ugyanakkor elég szűkös határidőkkel dolgozunk, végtére is mobilházat pont azért vesz az ember, mert gyorsan megcsináljuk. Meg persze azért, mert mobil. Nagyjából ez a két szempont van. Na most ugye nekünk pont egy ugyanolyan cég kellett, mint a miénk. És ez olyan. A készleteiket folyamatosan magasan tartják, 2000 tonna felett, így kivételes gyorsasággal tudják teljesíteni a megrendeléseket. Nekik pont az van, ami nekünk nincs. Raktár. A raktáron pedig vaslemez méretre vágva. Mondhatni, tökéletesen kiegészítjük egymást.

Fel is kerestem a honlapon azt a részt, ami ránk vonatkozik, azaz a kereskedelem menüpontot. Itt minden részletesen le volt írva, és az esetlegesen nehezen érthető részek, le voltak írva a laikusok számára is, magyarra fordítva. Azaz le volt írva, hogy melyik anyagminőség, milyen célra használható fel. Az Acélpartner összesen 4 féle anyagminőséget kínál, ezekből lehet válogatni. Ezeknél fel van tüntetve a minőség, a szabvány, a minőség igazolása, a megnevezés, és ugye a már említett felhasználás. Ezeket a minőségű lemezeket nyers táblaként, lángvágással szélezetten, méretre és alakra vágva, szemcseszórva tudják értékesíteni, és minden egyes termékük rendelkezik műbizonylattal. Bővebb információ és további segítség érdekében itt fel is volt tüntetve két telefonszám, amelyen elérhetők azok a kollégák, akik ezt a részét rendezik az üzletnek.

Velük is egyeztettem egy kis gondolkodási idő után, és a technológus kollégák segítségét is kértem. Elmondtam például, hogy mi a következő projektünk, és azt, hogy mit gondoltam én ki ennek a megvalósítására. Ők pedig megvalósították, ez ilyen egyszerű volt. Persze, nem szó szerint jöttek el az építkezésre és így, hanem magát az alapanyagot készítették pont olyanra, amilyenre kértem. A technológus kollégák neked is szívesen segítenek ebben. Bármilyen elképzelésed van, az már elég. Elmondod mit szeretnél, ők segítenek a tervezésben, a műszaki rajz készítésben, és a minőség megválasztásában. Neked elég, ha van egy ötleted, vagy kérésed.

Ez a két dolog volt számomra a legszimpatikusabb a cégben. Gyorsak, és segítőkészek. Bármikor rendelhetek tőlük vaslemezt méretre vágva, és gyorsan szállítják, és simán megvalósítják a gyakorlatbam azt, ami nekem eseteg csak elméleti síkon van meg. De van még egy elég egyedi dolog a cégben, ami más, hasonló jellegű cégekre nem igazán jellemző. 

Elég aktívan tolják a közösségi médiát. Facebook, Insta, Linkedin, Youtube, ezeken a felületeken mindegyiken megtalálható a cég. Ez nyilván nem köthető a szakmához, és a lemezekhez sem tesz hozzá sokat, de mégis egy nagyon pozitív kiegészítés. Minden oldalon be is követtem őket. Lehet például érdekes videókat és képeket látni a munkájukról, a gépekről, a telephelyről. A YouTube csatornájukon például minden kis rövid videót végig néztem. Nagyon szeretem, ha egy cég nem beszűkült látókörű, és csak a tevékenységére koncentrál, hanem egy ilyen jellegű extrát is nyújt az ügyfeleinek és az érdeklődőknek. Én például évek óta dolgozom vaslemezekkel méretre vágva, de soha nem láttam még, hogy maga a vágás és formázás hogy történik.

Összességében nagyon örülök, hogy megtaláltuk az Acélpartnert. Azt gondolom, hogy minden szempontból a legjobb beszállító. A széles skálán mozgó szolgáltatásaik, a gyorsaságuk, és a segítőkészségük egy olyan hármast nyújt, ami utánozhatatlan. A telephelyük is jól megközelíthető helyen van, és telefonon, illetve elektronikusan is gyorsan elérhető a cég, ami nem egy utolsó dolog, mert valahol napokig a kapcsolatot is nehéz felvenni. Az Acélpartner ebben is gyors. Az első projektet már lassan zárjuk is, amihez ők szállították a vaslemezt méretre vágva. Minden gördülékenyen ment, így biztos, hogy amíg csak lehet, tőlük rendelünk. Így kell visszatérő ügyfeleket szerezni! Ez ráadásul nekünk is jó, mert így szájról szájra terjed majd, hogy milyen pontos határidőkkel készítjük a házakat. Ez pedig szintén azért lehetséges, mert ahogy befut egy rendelés, nem kell várnunk az alapanyagra, vagyis nem többet, mint amennyit a mi határidőnk megenged. Ha lemezekről van szó, vagy cnc munkáról, akkor nem tudok jobbat ajánlani: Acélpartner Kft!